Gyereknevelés: avagy minden a természeten múlik?

Amikor a második babámat vártam, sok egyéb mellett azon is aggódtam, hogy milyen természetű lesz a kicsi. Vajon hogy fog beilleszkedni egy, már jól bejáratott rendszerbe? Mi lesz ha egy nyugodt, kiegyensúlyozott típusú családba egy nehezen kezelhető, “egyemberes”, pörgős baba érkezik? Vajon jól kijönnek egymással a testvérek? Van-e szerepe a nevelésnek, vagy minden az öröklött tulajdonságokon múlik?

Vannak akik úgy gondolják, hogy a baba személyisége teljes egészében attól függ, hogy milyen személyiséggel született, azaz a fő jellemvonások már születés pillanatában kódolva vannak. Ebből a megközelítésből nézve, már születéskor a gyerek “vérében” van, milyen ember válik belőle. Azt mindenki természetesnek érzi, hogy a fizikai tulajdonságok, hajszín, várható életkor, testmagasság, esetleg az egyes betegségekre való hajlam is öröklődhet a szülőktől, de mi a helyzet a személyiséggel, és a pszichológiai jellemvonásokkal?

A másik végletet az a vélemény képviseli, hogy minden csak és kizárólag nevelés kérdése. Eszerint minden baba “tiszta lappal” születik, és kizárólag a szülőkön, a környezeten, és az őt a fejlődése közben érő hatásokon múlik jellemének és természetének változása, alakulása.

Én azt gondolom, hogy az igazság valahol – mint általában mindig – a középúton található. A babák általában határozott jellemvonásokkal születnek. Hamar kiderül hogy a csöppség mit és hogyan szeret, hogy igényli-e a folyamatos testkontaktust, vagy boldogan szuszog a saját ágyában egy kis kendőt morzsolgatva. Tud-e zajban aludni, vagy csendes félhomályt kell biztosítanunk neki a pihenéshez? Szól-e ha éhes, szomjas, vagy türelmesen kivárja amíg “rá kerül a sor”? Felfedező vagy visszahúzódó típus? Domináns, vagy csendes és érzékeny?

 

anyababa.jpg

 

Ezen veleszületett személyiségjegyek mellett a babára az első perctől fogva hatással van a környezete és a családja, valamint a család szokásai és értékrendje.Több anyukától is hallottam, hogy amíg az első gyermekük születésekor teljességgel a kicsi igényeihez igazították akkori életüket és napirendjüket, addig a testvéreket már egy rugalmasabb, kész rendszerbe várták, hiszen a többi gyermeket is el kellett látni. A baba ilyenkor – mintha csak megérezné – belesimul a már meglévő családba. Külső tényezők, mint az egészségtelen környezet, vagy a családban megjelenő erőszak bármely formája természetesen szintén hatással van a személyiségre és a fejlődésre. A kicsikbe beleivódik a szülői példa, és felnőve jó eséllyel ugyanazokat a problémamegoldási módszereket, akár párkapcsolat-modelleket választják, mint szüleik. Ha ez esetünkben nem túl pozitív, akkor sem kell elkeseredni, hiszen tudatosan, sok beszélgetéssel, magyarázattal ellensúlyozni tudjuk ezeket a hatásokat.

Egy biztos: szeretetteljes környezettel, értő odafigyeléssel, érzelmi biztonsággal, elfogadással, és pozitív hozzáállással értékes, magabiztos gyerekeket nevelhetünk. Ennek az stabil érzelmi környezetnek a megteremtése rajtunk, szülőkön múlik. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amit a gyakorlatban is alkalmazhatsz:

1. Ismerjük fel a babánk veleszületett tulajdonságait! Ha tapasztaljuk, hogy egy területen gyengébb, bátorítsuk, segítsük abban, hogy le tudja győzni félelmeit. Éreztessük, hogy mellette állunk, és számíthat ránk.

2. Óvatosan az elvárásokkal! Nem lesz minden babából professzor. Sokkal többre megyünk, ha ésszerű elvárásokat támasztunk a gyermekünkkel szemben, és abban az irányban motiváljuk ahol sikerélmények érik. Haladjunk apró lépésekkel a kitűzött célok felé!

3. Minden gyerek külön egyéniség, különböző erősségekkel és gyengeségekkel, különböző fejlődési ütemmel. Családon belül se hasonlítgassuk össze a gyerekeket, minden fejlődést, előrelépést saját magához mérjünk. Örüljünk együtt minden apróságnak, és új “tudománynak”.

4. Beszélgessünk, meséljünk sokat. Ez kiválóan fejleszti a szociális érzékenységet és konkrét példákon át tanít arra, hogy mi a jó és a rossz, valamint a helyes és helytelen viselkedés. Ha a gyermek (akár óvodában, vagy játszótéren) konfliktus, vagy erőszak tanúja / részese lesz, beszéljük át jó alaposan, hogy mi történt, ki hogy viselkedett és mi lehetett volna a helyes megoldás az adott szituációban.

5. Mondd ki! Nincs felszabadítóbb érzés, mint ha olyannak szeretnek, amilyen vagy. Ne csak gondoljuk, mondjuk is ki ezeket: Szeretlek! Örülök, hogy Te vagy a kislányom/kisfiam! Én mindig szeretlek téged, akkor is ha valami nem sikerül! Értékes vagy, kedves vagy, jószívű vagy, büszke vagyok rád!

 

Mi a véleményed?

Ha tetszett a cikk, további Minimo tippekért, vagy egy jó beszélgetésért csatlakozz hozzánk a Facebookon is:  www.facebook.com/MinimoBaby

Share: